2019. április 28.

Az egykori Szegedi Téglagyár

Még 3 éve jártam bent a Bajai úti egykori Szegedi Téglagyárnál, akkor nem tettem fel képeket ide, most pótlom őket. 
Akkor a Téglagyári tavak felől egyszerűen be lehetett jutni a területre, nem volt lezárva, őrizve, a területen paintball és airsoft játékokat szerveztek főleg, illetve néhány épületet a hajléktalanok foglaltak el. 
Az egykor virágzó gyár épületei az évek alatt teljesen lepusztultak, amit lehetett, széthordtak, sok épület összedőlt.
Örülök, hogy kimentem és csináltam pár képet a gyárról, már ami még maradt akkorra belőle.
Idén teljesen elbontották az egészet, a földdel tették egyenlővé a területet, a bejegyzés végén erről is lesznek képek.






















Az egykori szárító rész.










2019. áprilisában így fest a terület a tavak felől nézve.

 



4 megjegyzés:

hegedűs.sándor.Jozsef@gmail.com írta...

Elnézést, ám úgy gondolom ezek a képek a Szegedi Házgyárat és nem a téglagyárat ábrázolták. A téglagyárban köralakú, helyesebben elipszis alakú égetőkemencék voltak, ezek pedig beton panel gyártásra szolgáltak.

Unknown írta...

A fenti bejegyzést egy vénséges vén (Semmi, csak 90) szögedi gyerök küldte, aki 60 éve a Balaton mellett éldegél. Sándor

Taylor írta...

Ez pedig a téglagyár volt, az biztos. Hogy betonpanelt is gyártottak e azt nem tudom.

Unknown írta...

A házgyár az 5-ös út mellett volt, a gumigyár után. Délép telepként is ismert.