2023. szeptember 8.

Túra a Magas-Tátrában 5. nap Poprádi-tó - Hunfalvy-menedékház

5. nap Poprádi-tó - Hunfalvy-menedékház

Az utolsó napra hagytuk a másik nagyobb túrát, a Poprádi-tó (Popradské Pleso) megállótól indultunk felfelé a kék jelzésen a Poprádi-tóig (Popradské pleso). Innen esőben, a kék jelzésen folytattuk utunkat tovább felfelé az erdőben, kb. 1,3 km után letértünk a piros jelzésre. Az eső itt se nagyon csendesedett, a szél is feltámadt, olykor vízszintesen fújta az arcunkba a vizet, a fényképező végig a táskában volt, telefonnal csináltam csak pár képet. Ahogy haladtunk feljebb, egyre inkább változott a táj, a fenyőket a cserjék váltották fel, magasabban pedig már csak sziklák voltak. A Békás-tavak (Zabie plesá) környékénél már teljesen felhőben voltunk, a látótávolság olykor pár méter volt csak. A tavak utáni szakaszon láncok, sziklába fúrt kapaszkodók, lépcsők segítették a feljutást. Felérve a 2250 méteren lévő Hulfalvy-menedékházhoz (Chata pod Rysmi) egyből a vizes ruhák levételével kezdődött a pihenő (bent nagyon nagy volt a páratartalom a sok vizes felszerelés miatt), majd kikértük az ebédet, káposztalevest és gulyást. Itt elidőztünk bent kb. 1 órát. Végül a tervezett célig, a Tengerszem-csúcsig (Rysy) nem mentünk fel az idő miatt, így ez a túra még várat magára legközelebb. Itt is találkoztunk több tátrai serpával, akik az utolsó teherhordók Európában. Ők viszik fel a menedékházakhoz az étel és ital utánpótlást, az alapanyagokat, illetve mindent, amire fent szükség van, valamint hozzák le a hulladékokat. Visszaindulva az idő is egyre inkább kezdett barátságosabb lenni, a felhők is kezdtek elvonulni, egyre többet láttunk a tájból, amit felfelé jövet végig takartak a felhők.

Az utolsó napi túra végül 19 km lett. 

Ezt a túrát nehéznek mondanám, sok volt a húzósabb a terep, nagy a szintemelkedés, a nagyobb sziklák igénybe vették a lábat, a Békás-tavak előtti résztől már jön a meredekebb, sziklás rész, a végén a láncos, létrás szakasz tériszonyosoknak lehet nagyobb kihívás. Ez a rész esőben, felhőben még izgalmasabb volt amúgy. Ajánlott a jobb túrabakancs, valamint hasznos lehet a túrabot is.

Összességében az 5 napban közel 80 km-t tettünk meg. Mivel a nyári csúcsszezonban voltunk, így viszonylag sok túrázóval találkoztunk, de szerencsére nem nagyon volt zavaró a sok ember, a tátrai villamosvasút (TEZ) viszont teltázzal üzemelt, nagyon sokan veszik ezt igénybe. 

Kellett az ilyen terepre a vízálló bakancs.

Rátérve a piros jelzésre, az eső szinte végig esett.


A Békás-tavaknál volt, hogy nagyon lecsökkent a látótávolság, a tájból se láttunk sokat.





Fentebb érve kicsit kitisztult az idő, a Békás-tavak is előbukkantak.

A menedékház előtt nem sokkal.

Hulfalvy-menedékház (Chata pod Rysmi) 2250 méteren.


Serpák felszerelései.

 Egész tágas volt a hely, sokan elfértek, az összetolt padokon még aludni is lehet, ha valaki fent maradna.



Indulás lefelé


Békás-tavak


Láncok segítik itt a mászást.


A szikába rögzített lépcsők és létra.




Gyönyörű volt a látvány lefelé jövet, felfelé ebből semmit se láttunk.





Sikerült zergéket is látnunk pár helyen, bár elég messze voltak.



Kőomlás a lejtő mentén és a törmelékkúp.

Kőfolyás


Jól megfigyehető, hogy a szélnek jobban kitett, magasabb részeken fenyőfák már nincsenek, csak törpefenyők, fűfélék, magasabban pedig már csak a sziklák.



Törpefenyők uralták a tájat ebben a magasságban.

Az 1. nap túraútvonala jól kirajzolódik a távolban.







A túra kiindulási pontjánál van pár serpa hátizsák kihelyezve, van amelyik súlyokkal rendesen meg van pakolva, ki lehet próbálni milyen is lehet ezzel a serpák élete.

Nincsenek megjegyzések: